Írta: Jim Kraft

 

Tervezte és illusztrálta: Mike Fentz

 

 

1

 

Garfield arca egészen elfehéredett a rémülettől. - Ubul! Nézz csak hátra!

Ubul megpördült, és dermesztő látvány fogadta. Egy hatalmas grizzly-medve tornyosult fölé, félelmetesen vicsorgó fogakkal, borotvaéles karmait egyenesen rászegezve.

Ubul kidülledt szemekkel motyogott valamit ijedtében, és reszketve huppant a kövezetre. Garfield is ott reszketett mellette… a nevetéstől.

- Mi van, pajtikám? Nem láttál még vicsorgó medvét?

Ubul zavarba jött. Csak nézte a kitömött állatot, majd Garfieldra pillantott és egy nagyot vakkantott.

Jon Arbuckle bosszankodva nézte a két gézengúzt, amint a múzeum kövezetén hemperegtek.

- Fiúk, jó lenne, ha befejeznétek az idétlenkedést - és fennhangon olvasni kezdte a medve alatti táblácskát: - „Ezt a grizzly medvét Theodore Roosevelt elnök ejtette el Montanában. 1903-ban ajándékozta a múzeumnak.”

- Hallod, Ubul? 1903-ban. Hol voltunk mi még akkor? - jegyezte meg Garfield.

- Szaporábban, fiúk! Csak egy óránk maradt, és bezár a múzeum. Pedig még rengeteg a látnivaló, ott van például a híres egyiptomi gyűjtemény.

Jon teremről teremre hajszolta Garfieldot és Ubult.

Az egyikben hatalmas termetű dinoszauruszok voltak kiállítva.

- Ez a triceratopsz-csontváz több mint 100 millió éves - magyarázta Jon.

- Nagy dolog! - vágta rá Garfield. - A krumplisalátád a hűtőben még ennél is öregebb.

A vitrinekben valóban sok látnivaló akadt. Afrikai maszkok, eszkimó faragások, vulkanikus kőzetek, rovarok, cápafogak, elefántagyarak. Végül egy hatalmas terembe értek. A falakon furcsa, sík lényekről festett képek.

- Ez az egyiptomi kiállítás - magyarázta Jon. - Van itt valami, amit látnotok kell.

- Remélem, a kijáratra gondolsz - gúnyolódott Garfield.

A kijárat helyett azonban egy félelmetes krokodilfejű szobor előtt álltak meg.

Köröskörül hieroglifákkal teleírt ókori papiruszok, vitrinekbe és ember alakú szarkofágokba zárt múmiák.

A terem sarkában egy nagyobb csoport gyülekezett. A látogatók egy bársonyzsinórral elzárt, márványtalapzaton álló vitrint vettek körül, amely apró aranytárgyat őrzött.

Garfield és Ubul érdeklődve vette szemügyre a kiállított tárgyat.

- Hiszen ez csak egy orr… ezért cipeltél ide minket? - méltatlankodott Garfield.

Jon azonban nem győzött lelkendezni. - Fiúk, hát nem csodálatos? Ez itt Ahmesz fáraó orra, az egyik leghíresebb egyiptomi lelet a világon.

- Így igaz - szólalt meg egy hang Jon háta mögött. - A leghíresebb… a legtitokzatosabb… és egyben a legveszélyesebb.

 

2

 

Jon a hang irányába fordult. Egy apró, fehér bajuszos ember állt előtte.

- Igen, Ahmeszé, pontosabban Ahmesz halotti maszkjáé, a nagy fáraóé, aki i. e. 1570-től 1546-ig ült az egyiptomi birodalom trónján.

- Hallod? 3500 éve - súgta Garfield Ubul fülébe -, amikor az őseimet istenként tisztelték. Azok voltak csak a szép idők!

- És hol van a maszk hiányzó része? - kérdezte kíváncsian Jon az idegent.

A kisöreg széttárta a karját.

- Azóta is rejtély. 1953-ban megpróbálták elrabolni a kairói nemzeti múzeumból, de a tolvaj igencsak kétbalkezes lehetett. Menekülés közben elejtette a maszkot, és annak letört az orra. Amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek, a testrész ott hevert a padlón.

- És elfogták a tettest? - kíváncsiskodott Jon.

- Sajnos nem. A maszknak azóta nyoma veszett, de legalább az orra megvan. Nagy nehezen sikerült elérnem, hogy a kairói múzeum néhány hónapra kölcsönadja nekünk. Hamarosan vissza kell küldenünk, bár szavamra, fájó szívvel teszem.

- Ó, akkor ön minden bizonynyal…

- Bocsánat, még be sem mutatkoztam. Sir Trezőr vagyok, a múzeum igazgatója.

- Csak tudnám ki az öregebb, ő, vagy a múmiák? - súgta Garfield Ubul fülébe.

Jon nem hagyta kérdés nélkül a dolgot. - Miért veszélyes Ahmesz orra?

- Nos, a legenda szerint Ahmesz szelleme szörnyű haragra gerjedt, amiért megzavarták nyugalmát, és nem nyugszik mindaddig, amíg a maszk az orral együtt vissza nem kerül Egyiptomba. Azt tartják, a teste éjjelenként itt bolyong, hogy visszaszerezze, ami az övé. Halál fia, aki csak útjába kerül. Ki tudja? Talán most is itt rejtőzik valahol, és bosszút forral.

Garfield, Ubul és Jon idegesen pillantgattak hol a múmiákra, hol a vitrinben elhelyezett orra.

- Sajnálom, ha megrémisztettem önöket - mentegetőzött Sir Trezőr. - Ahmesz fáraó orra mindenkit lenyűgöz, hát még egy ilyen öreg műgyűjtőt, mint jómagam. De nemsokára zárunk, hát mennem kell. Érezzék továbbra is jól magukat.

- Még maradt néhány percünk, nézzük meg a múmiákat! - mondta Jon lelkesen.

- Ha múmiát akarsz látni, látogassuk meg a nagyidat! - csattant fel Garfield. - Tőle legalább sütit kapok, a múmiáktól meg csak frászt.

Garfield teljesen kimerültnek érezte magát, és irtózatosan unta már a múzeumlátogatást. Észrevette Ubult az egyik szarkofág mellett. Gonosz vigyor jelent meg arcán. Átlopakodott a szarkofág túloldalára, és úgy, hogy Ubul észre ne vegye, kissé megbillentette, s kísérteties hangon huhogta: - Ahmesz szól hozzád. Ide az orromat!

 Ubul a hang irányába fordult, és amint megpillantotta az imbolygó szarkofágot, iszkolt kifelé a teremből.

- Ubul! Mi van veled? Azonnal gyere vissza! - Azzal megrémült kutyája nyomába eredt.

Garfield elégedetten nyugtázta a történteket: - Tudtam, hogy ettől inába száll a bátorsága ennek a nyálvitéznek. Csak tudnám, merre menjek tovább!

 

3

 

Ubulnak fogalma sem volt, hova rohan, de nem is nagyon törődött vele. Szinte átkorcsolyázott a márványpadlón, próbálta kikerülni a látogatókat, na és persze a felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat.

Egyszer csak egy egyenruhás alak állta útját. - Lassan a testtel, blökikém! - szólította meg kedélyesen, és le is hajolt hozzá.

Ám a félelem nem hagyta, hogy Ubul engedelmeskedjen.

 

 

Nagyot szökellt, szinte úszott a levegőben, és miután elrugaszkodott az őr fejéről, száguldott tovább. Ekkor ért oda Jon Arbuckle, és még mielőtt az őr feltápászkodott volna, ő is szélsebesen átviharzott felette.

- Hé! Álljon meg! - kiáltott utána az őr.

- Sajnálom! - vetette hátra Jon. - El kell kapnom a kutyámat!

A biztonsági őr a nyomukba eredt, egy tigrisugrással rávetette magát Jonra, és gallérjánál fogva a kijárat felé cibálta.

- És mi lesz a barátaimmal? - tiltakozott Jon.

- Záróráig ők is kitalálnak.

- Maga nem ismeri Ubult. Ahhoz is térkép kell neki, hogy megtalálja a fülét.

Mialatt Jont a kijárathoz tessékelték, Ubul lefékezett, és elégedetten nézett körül. - Sehol egy múmia! - fújta ki magát. Arról azonban, hogy merre jár, fogalma sem volt!

Tovább bandukolt, reménykedve, hogy rábukkan valami ismerős nyomra, de minden olyan idegennek tűnt számára. Egyszer csak néhány különös lényt pillantott meg egy bársonyzsinór kordon mögött. Ubul átkúszott alatta, és barátságos vakkantással üdvözölte őket.

De azok mereven bámultak rá.

Ubul ide-oda ingatta a fejét, majd lemondóan vállat vont. Végül is ártalmatlannak látszanak... Átbújt a kordon alatt, és odaugrott egy horgas csőrű, otromba testű madár mellé.

Ekkor két fiú lépett a terembe. Megálltak a kordon mögött, és fürkészni kezdték Ubult és társait.

- Ezek az állatok már rég kihaltak - magyarázta az egyik srác, és böngészni kezdte a kis réztáblákba vésett neveket.

- Ez egy dodó - mutatott társa az Ubul mellett sorakozó kitömött madárra.

- Hát elég különös teremtés, akárcsak a neve.

A két srác ekkor Ubulhoz lépett.

- Ez meg miféle szerzet? Sehol egy felirat.

Alaposan szemügyre vették a mozdulatlan, rezzenéstelen arcú négylábút.

- Talán dingó? - találgatott egyikük.

- Amilyen bárgyú képe van, inkább dinkának nézem.

 

Ezen aztán jól elszórakoztak, és vihogva odébbálltak.

Miután a srácok elhagyták a termet, újra minden elcsendesedett. -Bárcsak betoppanna Jon és Garfield! - sóhajtozott Ubul. - Vagy legalább a két srác visszajönne!

Ekkor lépteket hallott.

Egy rejtélyes alak lépett a terembe. Arcát a felhajtott kabátgallér szinte teljesen eltakarta. A terem egyik ajtajához sietett, és belépett a kis helyiségbe.

Ubul azt remélte, hamarosan előjön, akkor majd vakkant egyet-kettőt, talán megérti, mit akar.

Az ajtó azonban nem nyílt ki, a rejtélyes alaknak örökre nyoma veszett.

A múzeum lassan sötétbe borult. Ubul lekuporodott a dodó mellé, állát a mancsára helyezte. Tágra nyílt szemekkel, éberen figyelt. Nem árt az óvatosság, hiszen itt az a sok múmia...

 

4

 

Garfield a kijárat után kutatva egy ismeretlen folyosóra tévedt. Annál ismerősebb volt viszont a szag, ami a levegőben terjengett.

- Pizza! - rikkantotta el magát.

A folyosó végén egy ajtót látott, rajta felirat: Biztonsági őr. A résnyi nyíláson Garfield könnyedén beosonhatott.

Az asztalon egy pizzásdoboz hevert.

- A világhíres gizai pizza! Ez ám a lelet! - ujjongott Garfield. Az asztalon termett, és éppen hozzá akart látni a falatozáshoz, amikor valaki hirtelen meghúzta a farkát. Megadóan felemelte mindkét mancsát, majd szép lassan megfordult. Egy marcona kinézetű cicalány állt a háta mögött. - Ki engedte meg, hogy belépjen ide? - rivallt rá.

- Öhöm, hát… senki - motyogta Garfield. - Csupán…

- Itt szigorúan csak a személyzet tartózkodhat.

- Tudom - mentegetőzött Garfield. - De hirtelen megéreztem ezt az isteni pizzaillatot…

- Neve?

- Pepperoni extra sajttal - vágta rá Garfield.

- Nem a pizzáét kérdeztem - fintorgott a cicuska.

- Ja! Garfield.

- Akkor hát összefoglalom a tényállást: tiltott területre lépett, emellett kimerítette a Btk. 2.11-et, azaz a pizza jogtalan használatbavételének vádját. Büntetése ezért… hát… Tudtam, hogy nem bírom ki - nevette el magát a cica.

Garfield megkönnyebbülten sóhajtott fel.

- Istenem, hányszor álmodtam arról, hogy végre letartóztatok valakit, ahogy a filmekben láttam! De még egyszer sem sikerült.

- Csak nem rendőrcica vagy? - kíváncsiskodott Garfield.

Oldal: Garfield 3
☺☺ I-weß ☺☺ - © 2008 - 2025 - i-web-film.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat